Tök jó tudni, hogy valami amcsi világvégét hirdetett az amortizációs napomra. Vártam. De semmi. Gondoltam akkor éjszaka. És mégis felébredtem ma.

Sárga színû emelõrõl munkás kukkantott be hozzám, fején sárga színû kemény kalap.

Napfelkeltekor varjú károgást hallgatni... (madárdal helyett) 

Még Zigmunddal is megesik, hogy nem figyelek rá, hogy amit mond az az egyik fülemen be a másikon meg ki,talán még válaszolok is rá és talán úgy tûnik, hogy tényleg figyelek, de pedig nem. Legfõképpen akkor, ha magyarázkodik, mert valamit nem tett meg vagy valamit meg tett. A lényeg…

Félek felébredni, mert nem tudom, hogy alszom.

Felébredek, mert félek, hogy alszom.

Nem akarok én a jó lenni, ha más volt a rossz. Igenis rossz akarok lenni és megvárni, amíg magától el nem múlik a harag, a düh és addig míg el nem múlik, igenis bûntetni akarok azzal, hogy haragszom, dühös vagyok, mert igazából csak megbántottak, pedig nagyon nehezen bántódom…

Félek aludni, mert tudom, hogy felébredek.

Filmmaraton volt, de egyikünk sem merte megmondani a másiknak, hogy nincs kedve elmenni sehova. Így kénytelenek voltunk menni. De nem bántam meg. Végre jó volt a buli, jó volt a zene, jó volt csak lenni ott. Asszem jó sok felgyülemlett feszültségtõl szabadultam meg.Egy hetes boldogság…