Á.-val álmodtam, hosszú idõ óta elõször. Pont akkor, mikor kezdek talpra állni belõle, mert lassan leteszem a régóta hordozott keresztet, ami õ volt és végre mást is tudok magam mellé képzelni. Megjelenik és én legalább álmomban boldog vagyok. Újra nem akarok felébredni és…

Napok esnek ki. Fekete lyukak. Talán a bogyók miatt. Mintha nem is lettem volna. Állítólag teszem a dolgom, nem változom. Zuhanásból az agyamban térek magamhoz vagy tarkómon konttyal a zuhany alatt. Nem tudom mi történt. Valószínûleg semmi. Üres a fejem, kendõvel betekerem.