Mostanában sokat álmodom Zigmunddal. Mások meg rólam azt, hogy vámpír vagyok. Ismerõs arcok jelennek meg. Elfogyott az arctalan emberek álma.

Rózsacsokor volt papírrudakból. Az erkélyen álltunk, a törvény miatt sem dohányoztunk. Mosolyogtunk. Darabosan emlékezünk. LEnéztem a mélybe. Nem volt ott semmi. Fent sem volt semmi. Elszálltak a gömbök, elengedtük a világot.

Akartam szexrõl írni, akartam a múlt évrõl, a szilveszterrõl, de elfáradtam. Elengedem szépen a szubjektív feledésbe, a közönyös sírásba, a boldogság ígéretébe.

Törpefarkú Micimackó ismét képben. Látott szilveszterkor és megörült és állítólag rájött, hogy buta volt, szóval este vele program. Az óriásfarkú Ádám pedig írtó jó arc volt tegnap, meg majd jön holnap is.

Na ez a nap már sokkal jobb.

Kedvenc filmem Amelie.

Általában nyugodtnak hiszem magam, de rá kell jönnöm, hogy annyira felszínes, amit érzek, és annyira nincs rendben. És ami belül van, a legalján az annyira sok, kegyetlen és magam ellenfordult, hogy nem tudom meddig bírom tovább. Pedig soha nem voltam ilyen jó formában, mint…

Van egy csomó aprópénzem, gépbe kéne dobálni...