Legalább be nem égettem magam. Sikeresen megfordultam az egyik kedvenc kávézóhelyen. Persze Á is ott volt, nem hiába voltunk együtt annyi ideig, egy stílus, egy ízlés, egy cél, csak éppen mi nem vagyunk egyek. Nem vett észre és egy ideig én sem õt. Mikor megláttam jöttek a lepkék a gyomromba. Jellemzõ, nem vagyok én még túl rajta, hogy is lehetnék, ha számomra õ tökéletes. Mielõtt indultunk volna, persze odaköszöntem. Kínos volt. Nem igazán tudta, hogy mit mondjon nekem, nem igazán értem, hogy miért. Igen haragudni kell rám, de a tudáshoz akkor is jogom van az engem érintõ kérdésekben. Kérdeztem, de nem kellett volna. Kérdõ tekintetek. Lefogyott, nagyon. Jól nézett ki, de biztos, hogy magától fogyott és nem az idegességtõl? Nem kell már, bár nagyon hiányzik. Felzaklatott a helyzet. Elindultam és kiürült az agyam, nem hallottam és nem láttam. Sétát kértem Zigmundtól, hogy segítsen nekem. Segített, bár én az õ helyzetén csak rontottam. Kijutottunk Sohaországba, véletlen. Siettünk, hogy ne legyen akkora a harag, a bánat vagy a sértettség. Hazament és persze kikapott, pedig az én hibám, hogy kellett. Hazamentem hát én is némi erkélyre udvarlás után. Beálltam a zuhany alá, és nem bírtam tovább, elsírtam magam. Kikászálódtam, telefonomon három nem fogadott hívás. Magamhoz térített. L volt, a másik nagya az életemnek. Nem hívtam vissza, nem beszéltem vele, mert megkértem, hogy ne keressen. És mégis megtette. Miért? Ma este pedig olyan program, amin Á biztos ott lesz, újabb esély, hogy céltábla legyek. Jógázni kéne.
Nekem végem. Meghaltam.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
erkélyen patkánykaját hűtő 2009.11.20. 18:40:03