Nem is tudom,elég rosszul érintett a tegnapi nap. Asszem kiborultam egy kissé. Áthelyeztek a tudtom nélkül, a kérdezésem nélkül. Felmagasztaltak és közben próbálnak kikészíteni. Mára túltettem magam rajta, már rúgy vagyok vele, hogy nem tart ez sem sokáig. Valami olyasmi, mint azzal a bohóccal, aki öreg. Ma meg kényelmes kelés után beszivárgás a tikbe. Igazából vártam, hogy beszélhessek, már oly rég nem és most igen. Megjelent Fehérboron,ittunk egy kávét és elmentünk enni. És én meg vegetáriánus lettem és jól esett és lehet, hogy most ez valóban így fog maradni egy ideig, csak azt nem tudom, hogy mit csinálok azzal a csomag békönnel a hûtõben. Igazábólott volt Zigmund is pedig talán már az elején azt kellett volna mondani, hogy ma akkor nem tartok igényt a társaságára, bár ezt nem mondtam, de kellett volna. Viszont, abban a fél órában nem is volt ott, persze ezt úgy értem, hogy számomra nem volt ott. Nem akartam, pedig nem is haragszom rá. Csak õ annyira nem érti, pedig már évek õta magyarázom, mutatom, próbálkozom. Csak nem számíthatok rá. Másfél kávé pörgetett, míg meg nem jelent TiCo, aki bealudt az asztalnál kalkulus okulás közben, míg én a How I-on röhögcséltem. Most meg várom az idõt, várom, hogy mehessek patikába, ahova Zigmund köszöni nem jön, mert köszönöm és nem hívtam, ahogy balga módon ebédelni de, és Fehérboront is majd odavárom, aki fél kérdésemre harsány helyesléssel válaszolt. Így tehát a meggyötört és összeomlott idegeim talán egy kis megnyugvásban részesülnek, de most itt van Zs és bujdoklom, hogyne kelljen neki szólni a délután intézett hörpintésrõl, mert az összeférhetetlenségi tényezõ még mindig áll közte és Boron ill közte és köztem között. A mai nap tanulsága, tehát, hogy a kúp füstölõ nem egyenlõ a végbélkúppal, de tehetünk róla, hogy az legyen. A falrahányt borsóból fõzik a sárgaborsófõzeléket és még így is azt tudom mondani, hogy a hangulatom egy pillanatra sem esett ki a már jól megszokott nyugalomból, míg a tegnapi anomáliát csak egy rossz kérdésnek köszönhetem. Ami pozitív az áthelyezésben, hogy újabb próbaidõ, biztosított munkahely, végveszélyes frissensült kirúgásra szóló versenybõl kikerülés mellékes útvonalon, rendszeres legális extra jövedelem. A hátrányokat hagyjuk, abból több van.De az viszont biztos, hogy a mononokit nem lehet élõ macska megszeparálásával létrehozni. Csak a biciklimet el ne felejtsem. De a sárgaborsófõzeléket atól függetlenül szeretem. Valami arra késztet, hogy ezt a Z ügyet tárgyaljam még, mert nem elég, de nem akarom. Nem akarok ezzel foglalkozni, hiszen most én vagyok az az ember, akit hibáztatni lehet/kell. Írtom magam körül (nem is találkozunk-nem beszélünk-nem bízunk-nem barátkozunk-nem kávézunk). És asszem így lesz a falrahányt borsóból szemrehányt. Hiszen én már elmondtam, ott a köveken, én már megtettem, én már túltettem, már nincs ha, már nincs az, hogy fontos, hogy kell, mert ragaszkodok, ahhoz ami fontos, már nem fontos, már megbomlott. Nem mondom el mégegyszer, nem tudom,nem akarom. Nem szeretem a (zöld)borsófõzeléket. Nem teszek, nem tehetek. Talán elis megyek, mert annyiszor mondtam már, hogy feladtam, de tényleg, az erõ fogytán, a napelem elromlott és a föld kipusztult. És akkor most túloztam el amennyire csak lehet. De ez a nihil, ami bennem van, mindent megenged. Valah még fontos volt, hogy találkozzam a Z faktorral, hogy értsem, értenek, de ma valahogy. Csak addig kellene eljutni, hogy megmondani, hogy ne gyere ebédelni, mert miérti is jönne, ha csak én akarom, ha nincs viszonzás, ez rosszabb, mint egy párkapcsolat. És most egy kissé fonotthajúsban fogom nyomni, mert már értem, hogy mért mondta mindig, hogy Z soha nem hívja. És akkor most takarítom le a borsót a falról, mert vegyük csak elõ a jókat, amiért kell a koffein. Mert õ az egyik okozója annak, hogy még élek.De már a bizalom törött és nem tudom, hogyállítja helyre. Kétségbe vagyok esve, hogy nem fogok tudni túlélni. Nem fogok tudni túlélni.