fagyi, paradicsomlé, serpenyõ, sör, kebap, pince, kávé, mokacsínó, sapka, doroticipõ majdnem, derült ég, tündérek, rossz filmek kötelezõk, a paradicsomok támadása, tico, fehérboron, zigmund, nem tisza, nagy város, kis világ, lila

Feltételes szabadláp(/b)on van a kezem.

A tündérek beporzással szaporodnak. Olyan, hogy tündérszex nem létezik. Száll a tündérpor a tündérre, egy virágban összekeveredik, majd egy harmatos reggel, amikor a szirmok szétnyílnak, kiköpi a szép, új tündért, frissen, fiatalon, üdén. Ilyenkor a tündér egész testét…

Rózsaszín csokis ostyás cukorkákkal megszórt tölcsért szeretnék benne kávés fagyival...

Ennek semmi értelme... Önálló punnyadás.

Átmetszett bokám kényszerít, beleimben zúdul az e(l)sõ illat, kávés fagyi vágya hologrammos szörnyek égnek a gyomorsavam buborékaiban. Falrahányt borsó ez a gondolatsor. A tisztaság üressége kerget bolondulásba engem.

Nem olvasott detektívtörténeteket, nem volt jellemzõ, szinte egyáltalán nem. De az a könyv. Mintha már olvasta volna, minden egyes szavát ismerte, a történetet betéve tudta. Nem ismerte, nem olvasta még azelõtt, mégis az érzés, hogy már ezerszer is úgy tört rá, pedig ott volt az…

A gyönyörû cipõk, akik igazán gonoszak... A sátán gyermekei és a lábat támadják. Mégis szeretem õket, mert szépek. Nem lehet tõlük megszabadulni. Jó-jó. Tudom. Némi fétis és mazohizmus kell ehhez.