Kiosztottam egy pofon még a múltkori buli alkalmával. Volt jogom hozzá, még az este elején megegyeztünk róla. Persze azt hitték, hogy majd valami lányos kis legyinés lesz. Ha lett volna fal, az adta volna a másikat. Az én kezem is belefájdult, de nem panaszkodtam hiszen aki kapta annak egy hétig fájt a másik füle tõle. Jól esõ érzés volt kiosztani, beleadni apait anyait, az elmúlt évek bajait, álmosait. Elõtte a srác, aki nagyon tetszett és igazán jót is szórakoztunk, viccelõdtünk, szívbõl nevettünk, bujócskáztunk, egyik pillanatról amásikra elém állt, hogy ismerek-e álmost. A lábam is földbegyökerezett, megállt a zene, és egy pillanat alatt minden érzés ott volt, ami addig lement és, amiért ideköltöztem. Nem tudtam megszólalni, majd annyit közöltem vele, hogy ez nekem fájdalmas téma. A zene újra lüktetett és ismét ott voltam a múltat magam mögött hagyva, ismét vidáman egy újabb tüskével a szívemben és tudva, hogy nem fogom keresni a srácot. Visszamentem az ismerõsökhöz és a tüskét kihúzva a szívembõl, a 4 év álmosomat összeszedve lekevertem a már megígért pofont. Más helyett kapta a saját megérdemelt pofonját. Hiányzik, hogy ismét egy olyat adhassak. Megkönnyebbültem akkor. Egy kis panasz 4 év havában. Véget vetettem, továbbmentem, visszafordultam és megköszöntem, szerelmet törtem.