És csak olyan üresnek érzem az ágyam, a szobát, a lakást, pedig csak délután ment el, hiányzik. A legrosszabb pedig mert tudom, hogy az elkövetkezõ hetekben nem is fog tudni velem aludni. Már elõre hiányzik. Leginkább, ha eszembe jut, ahogy ölel amikor alszunk, ha mozdulok mozdul velem, ha mozdul mozdít magával, egy a lényeg, a karjában legyek. DE ha erre gondolok akkor könnyebb is. Viszont emiatt nehéz nekivágni a jövõhétnek.