hülyének érzem magam. mert mindig ugyanaz történik. mert hiszem hogy dolgok változhatnak, de mégsem, bizonyos dolgok nem változnak. nem tudok ebbõl az idióta körbõl kijönni. benneragadtam és emiatt nagyon nem vagyok jól. elmennék most, mindent elhagyva. valahova melegbe, nyárba.…

valószínûleg kattantnak néztek az áruházban, mikor megvettem télre a kesztyûmet. pár éve szeptember közepén kellõképpen fagyoskodtam már, akkor nem árultak ilyenkor kesztyût, pedig nekem kellett volna, várnom kellett vele októberig. most nesze idejekorán elintézem, már csak…

mától korrepetítor vagyok. állítólag full homály matematikai tudásból kell legalább fõiskolai kettest összecsiholnom. kihívás elfogadva és remélem többet is fogok tudni tenni...

nah persze, félreismernek, rosszindulatnak címkézik az õszinteségem, sebaj, ismét egy barát megy a levesbe (?). ez hát a hosszú évek gyümölcse. bár zigmund ne tette volna magát lapátra. biztosan én csináltam rosszul a dolgaim.

hiányolom a péntek estét, mindenen csak nevetni, olyan jó volt. beszívni és még azon is nevetni, ami szomorú, kitörõ, víg mámorban, egymásnak esni, mintha ilyen többet nem lenne, nem is lesz most egy darabig, közbejön az élet, munka, tanulás, hogy utána még több ilyen lehessen.…

nekem végjáték, másnak kezdõ rúgás, majd nekem nyitás, azután csak loholás, loholás, loholás és kifulladás.

Hajnali négykor felébredni szívás, fõleg ha nem is tudok visszaaludni. De legalább az eddig eltelt egy óra aktívan telt. Lassan amúgy is kelni kellene, menni dolgozni, betagozódni a társadalomba. Úgy tenni mintha. Ááááá