hiányolom a péntek estét, mindenen csak nevetni, olyan jó volt. beszívni és még azon is nevetni, ami szomorú, kitörõ, víg mámorban, egymásnak esni, mintha ilyen többet nem lenne, nem is lesz most egy darabig, közbejön az élet, munka, tanulás, hogy utána még több ilyen lehessen. végül kifáradva nyúlni el az ágyon. nem s tudom, hogy jó volt-e. jött az álomtalan alvás, sokszori felébredés, hozzábújás és búcsúzás. nyugodt vagyok, de valahol elvesztem a hétköznapok szürkeségében. õ aggódik és ideges, még az újdonságok varázsa fekszi meg a gyomrát. várok, hogy ismét tallkozzunk, ott félúton. hogy a varázslat visszatérjen. alattomosan szökik az õsz, világfájdalmat érzek. pénteken félig még nár volt. lassan megint öregszem, eladom a korom annak, aki a legkevesebbet kéri tõlem, neki adom a korom, hogy visszatérjen. megpofoznám. ráordítanék, megmosolyognám. a szeme is nevetne. mingyárt október.