Messze bent a tengeren van egy elvarázsolt sziget. Csak kedden és pénteken látható.

...

2014. május 01. 08:35 - Bodacsogár

drog hatások

nem igazán az én felületem ez itt.

valahogy a dolgok sem jönnek össze úgy. nem kaptam meg még az emilt az új állásról, de még mások sem rajtam kívül, jó volna mihamarabb lépni, mert a pénzügyeim romokban, főleg mivel ismét bele kellett kezdenem egy gyógyszeres kúrába, amit nem is értek, mert mintha csak az orvosok találták volna ki a tüneteket is, én belőlük semmit nem tapasztaltam, cserébe  a gyógyszer hat, tegnap hajnalban mikor munkába indultam elkezdett úgy verni a szívem, hogy majd kiugrott a helyéről, máskor félperc alatt abbamaradt, de most. míg elsétáltam a céghez, majd fel az emeletre és csak mikor már 5 percet ültem a székemben kezdett normalizálódni, úgy éreztem, hogy teljesen kifulladtam, a torkomban emiatt egész nap nyomást éreztem. de estére már jó volt.

Ikonnak is meggyűlik a baja a lassan magatehetetlen szívbeteg nagynénjével és a többi hárpiával. Emiatt belekezdett figyelemelterelésként az én vállalkozásom online fejlesztésébe. remélem össze is jön, jó lenne egyszer csak abból megélni. kicsit olyan ez, mintha a kínlódásaink mutatnának előre a jövőbe.

munkahelyen meg én voltam az első negyedév legjobbja, de nyilván nem értékelik. csak mindenféle baromságot sóznak rám, dedikált emberek figyelik a munkámat, betanítok és extra szkillekkel látnak el, tesztelek új folyamatokat, de pénzben nem látom a köszönetet. 

most pedig majálisozok, hiányzik az olcsó sör és döglés a parton, bár itthon lenne a Hobbit.

Címkék: szféra
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bimbirik.blog.hu/api/trackback/id/tr756100587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kékmajom 2014.05.16. 15:55:53

Hát nem tudom, hogy mennyire komoly ez az egészségügyi probléma, de szokásom ilyenkor aggódni, egész rendesen.
Egy ismerősöm nemrég meghalt a gyógyszerek mellékhatásaitól, pedig egy nagyon hétköznapi tünetből indult ki az egész történet.
Ugyan, nekem vannak/voltak szívgondjaim az orvosok szerint, és igaz, az ájulás határára is felpörög a motor néha, de nem mernék gyógyszereket használni (algopyrinten kívül már semmit).
De ha jól vettem le a dolgokat, akkor neked ez a szitu pont a gyógyszerektől van. Nem okoskodni akarok, de biztos szükség van rá?:S
Egyik családtagomat is gyomorfájdalom révén egy egész gyógyszerszedő karrier irányába indították, és több lett a baj, mint az alap tünet. Én bízok abban és hiszem, hogy egészséges vagy.:)
---
Az meg elég szomorú, hogy nem értékelték a munkahelyi teljesítményedet.:( Sok főnök nem szereti jutalmazni az alkalmazottait, mert féltik a saját státuszukat.

Bodacsogár · http://bimbirik.blog.hu 2014.05.16. 15:59:09

Sajnos, ezt végig kellett csinálni, remélem ez a kúra az utolsó, de ha mégis lenne még, biztos, hogy másik gyógyszert íratok ki, különben ki sem váltom.
amúgy sem bízom a gyógyszerekben.
Messze bent a tengeren van egy elvarázsolt sziget. Csak kedden és pénteken látható.
süti beállítások módosítása