teljesen kétségbe vagyok esve, rettegek. élete legnagyobb lehetősége és nem akarom, hogy elveszítse, azt akarom, hogy kihasználja, éljen vele, legyen boldog, elégedett. csak ma ahogy beszélt, már nem láttam azt, hogy én hogy kerülnék a képbe, talán már nem is vagyok a képben. agyam próbálja sorakoztatni, hogy de még fontos vagyok neki, hiszen meséli, hiszen a kikérdezésem nélkül nem mondott igent, csak nem akar magával vinni a próbaidőre, 3 hónapra, csak azt tervezi, hogy majd hazajön jogsit csinálni és akkor majd lesz valahogy, csak addigra el leszek felejtve félek. és megint én vagyok beáldozva ezzel érte, magyarul megint én szenvedek, hogy ő megkapja a lehetőségét. és ez a nagyobb fájdalom számomra.