kigubózni a télibundából, bááár ez egy kicsit nehéz, mivel maga a tél nagyon nem akar eltûnni a képbõl, ami igazán leghangolttá tesz engem, fõleg mivel a sok napfényes órájú vidékeket szeretem, kellemes tavaszi meleggel fõleg ebben az évszakban, szóval, ha nem jutunk megállapodásra az idõjárást illetõen az égiekkel, kénytelen leszek elõre hozni a betervezett költözést avagy melegebb éghajlatra való távozást. 

nemcsak simán õrültnek lenni, hanem totálisan. Ikon kissé az elmúlt idõszaki hisztijeivel visszafogta ezt a képességemet, szóval csak nem kell vele foglalkoznom. két lehetõségem van, vagy nem mesélem el, mi volt és mély hallgatásba burkolózom vagy mesélek és vállalom a következményeket, az ismerõseim leszólását és féltékenységszagú megszólalásokat, elõbbi nem éppen bizalomgerjesztõ állapot, utóbbi csak kellemetlen. maradjon a költõi középút és szépített verziójú történetmesélés több kevesebb igazságtartalommal.

hiányzik az igazi reggeli rutin. mióta Ikon és munka is van, megváltozott minden. hiányoznak a "lánykorszakom" szabad tettei. utálok idõzítve élni, elsietni a pillanatok mellett, mert valahol mindig helyt kell állnom. munkában, mint a legjobb, kell is így dolgoznom, mindent beleadva, hiszen nem hagyhatom, hogy csak akár egy férfi is jobb legyen nálam és nem mellesleg pénzben is hasznomra válik. vagy jó barátnõnek lenni, aki nem hisztizik, van véleménye, de nem kényszerít, a legjobb az ágyban a konyhában az életben, csinos, talpraesett, vicces, türelmes, gondoskodó és önzetlen egy biztos háttér, hogy a férfi nyugodtam sikeres lehessen. csak le akarok ülni munka után a parkban a parton, csak szagolni a folyó felöl érkezõ tavasz illatát nézni azt az ibolyát ami idejekorán bújt elõ, de mégsem tépem le, hogy a  pénztárcámba préseljem, a levelek között átszûrõdõ fénybõl d-vitamint fotoszintetizálnék és utána csak egy pohár fehér bort innék meg a bárpultnál ülve a patikában egyedül a csapossal beszélgetve, mert azt szeretem. most ezeket a varázslatos pillanatokat elillantnak érzem, ahogy tavaly még nem volt a múlt homálya, sõt úgytûnt akkor kezdõdött a varázslat az életemben. ezeket vissza kell szereznem. 

hajnalban arra  ébredtem, hogy volt 7 nyulam és 3 kismacskám, majd fordítva. gyönyörû jószágok voltak, simogattam õket, legfõképpen a cicákok tetszettek. valamiért a padlásra rakosgattam õket, mind elment, hosszasan nézett rám az egyik macska. el kellett mennie, tudtam, de nem akartam, sírtam. a világ legmagányosabb emberének éreztem magam  pihe-puha kisállatok nélkül.