hajnalban elindult az orrom vére. nem állt el, egész nap fájt miatta a fejem.

biztos mert rettenetesen idegesít néhány dolog. ott hagytam a munkahelyem, azt amiben jó voltam, azt amiben nem értékeltek, egy olyan lehetőségért, amiben mindent teljesen elölről kell kezdenem, de tudom, hogy sokkal többet el is érhetek benne. mégis akkor figyeltek fel rám, amikor a nyári fullasztó kánikulában csinibabának öltöztem az egyik forró nyári napokra tartogatott grészi lú fríbus ruhámban, előtte csak szimplán okos voltam, de ez nem volt érdekes. még ezzel is megbékélnék, meg az elkövetkezendő munkával is amit ebbe bele kell fektetnem, hogy a céljaimat elérjem és még sincs kedvem már. Ikon kapott egy külföldi lehetőséget és ha mehet akkor valószínűleg kinn is marad, szeretne most még ugyan távolról dolgozni, de valljuk be őszintén, nem is lesz kedve itthon lenni, ha megismeri, hogy ott milyen, miattam akarja távmunkában csinálni és a lehetőségeim miatt, de ha nem megy így, akkor vinne magával. és szívem mélyén nem akarom, hogy menjen, mert most van lehetőségem, de szívem mélyén meg akarom, hogy menjen, mert van lehetősége és mert én is akarok menni, vele együtt megöregedni. 

hol van ilyenkor zigmund. meg lehetett vele beszélni mindent, de csak egy hülye jellegtelen ízetlen munkahelyi automata kávé lett belőle, ami még a vesződséget sem éri meg, nem hogy azt az érte adott 60 forintot. 

és csak cseszi az agyam a még előttem álló munka mértéke, mert nem akarom fél gőzzel csinálni akkor sem, ha véletlenül a külföldi terv elbukik, csak azt nem tudom, hogy akkor Ikont, hogy fogom talpra állítani, hiszen majd két évembe telt az is, hogy egy kicsi erőt adhassak neki a céljainkhoz.

szóval csak folyt a vér az orromból és már nem is érdekelt, csak reméltem, hogy összeesek és nem kelek fel egy darabig, míg megoldás nem lesz.