Most csak becsukom a szemem,
most csak nem nézek...oda.
Most csak nem hiszem el,
hogy a létem megérdemel.
Nem álmodok, nem kérdezek,
nem érdekel. Próbálkozom,
élek, magamban, nem másban.
Elhiszek és kipróbálok,
élvezek és kiabálok.
Elterülök, álmodni próbálok.
Kiszakadok és elképzelem,
összegyûröm és eltépem,
kiszedem és megeszem,
beszedem és ellebenek.
Szemembõl könny pereg.
Újabb színes képzetek egy
csipetnyi alumínium füstben.
Szállok tova és visszainteget,
nevethetek, meg is teszem.
Nézem tovább, elinal,
kérek még, elborzadok,
képeket, hangokat,
zenéket, ütemeket kerítek el,
hogy ne meneküljenek.
Rácsokat zárok köréjük,
gyûjtögetem, összeszedem,
elõveszem, átélem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.