zsong a fejem, még elmesélni is sok volt az elmúlt két évet Z-nek, aki a semmibõl tûnt fel a munkahelyemen. ködös teintettel nézett még mindig rám, mitnha semmi nem változott volna még benne. már nem haragszom, már nem vagyok szomorú, már nem tudom mi lesz vele, de nem várok tõle…

elaludtam a tron közben. alahogy már az ágyban voltunk. csak a fényre emlékszem és hogy mond nekem valamit, amire azt válaszoltam hogy szeretlek, talán meglepõdött, kérdéssel válaszolt rá, amire annyit mondtam csak, hogy nagyon, mint nagyon szeretlek. késõbb visszagondolva már…

Eluraltak a kétségeim és a félelmeim. Tegnap óta ezeken gondolkozom. Gyújtottam egy füstölõt és rájöttem, hogy már mindent átgondoltam, a helyzet nem jobb, de könnyebben látom a dolgot. Kicsit szorít a szívem, de egy részrõl nem foglalkozom ezekkel, mert régen is ebbe õrültem…

Még mindig álmodom. Vele. Megvisel, hogy beférkõzött a fejembe, a hiánya.

Talán pillangók repkedtek, talán vér,talán megvágtam valami ért. Hideg szike is volt és boldogságköd elõtte, köd utána már.Képek, kredencen virágok,mintha nem is lenne átok.De annyira csak talán. A ködös álmokba vész a sok halál.

Sokadik fázisban mélyen.

Az én csodaországom rombadõlt vonalak kuszaságából áll egy A/4-es fehér lapon.

Egyetlen rémálmom, hogy vékony korlát nélküli lépcsõn kell lemennem nagyon magasból, ahova feljutni egyszerû és biztonságos volt. A legrosszabb, amikor nem is lépcsõ csak egy meredek ív van.

Amikor szíven üt két szó, aztán pedig arról gyõzködöm magam, hogy nincs is igazam, és más nem tehet róla. Ennyit az ösztöneimrõl.

Jöhet bármi, szemedben ott a nap...Túl tiszta az agyam, túl régen nem.Valahogy hiányzik az a bódulat, az a kellemes bizsergés, ami tisztítja, feledteti a gondolatokat. Túlságosan fáradt vagyok, túlságosan, hogy józanul képes legyek mûködni. Egy szál kell csak és minden…