Megint változom, megint kihalt belõlem egy rész, megint elveszett a mosolyom. Csalás az egész, csalás, hogy nincs bocsánat, hogy nem ember az ember, hogy nincs esély, mert már az elején nem létezik, nem kapom meg, elveszik és kereshetem, de nincs erõm hozzá, nincs erõm magamhoz, az újabb érzelmekhez, amiket nem vagyok képes érezni, mert mentálisasn képtelen vagyok rá, kegyetlenségemben mégis ember vagyok, egy rohadt madárijesztõ. Tûz kell, hogy elégessen és ne csak lebegjek padló és mennyezet között, hogy rózsaszínû köd váljon körülöttem mérgezõvé.