élvezem a jó idõt, legfõképpen azt a kis szellõt, ami a közelgõ fülledtségbe szakadékot vág, frissít és alvásra késztet. fáradt vagyok, nem vágyom társaságra, legalábbis a legtöbb emberére nem. az estéket várom, de amikor eljön, már csak azt érzem, hogy gyorsan telik az idõ, pedig csak úgy vánszorog. most Ikon helyett én érzem kétségbeesetten, hogy nem haladtam semerre. fantazmagória minden, amit tudni vélek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.