Hülye paranoid állat vagyok, de persze ennek is megvan az oka. Igen gyûlölöm az ígérteket, mert annak mindig sírás a vége és leginkább én sírok, mert csak nekem volt fontos az ígéret teljesülése. Nem szeretem, ha valaki úgy nem jön el egy találkozóra, hogy nem szól, mert persze én a legrosszabbra gondolok és a legrosszabb nem az, hogy vele történt valami, hanem hogy én csináltam valamit. Elõre rosszul érzem magam, mert azt hiszem, hogy én vagyok a hibás. El szoktam mondani, hogy mi bajom van, de ha nem figyelnek rá és megismétlõdik, egyre kevésbé leszek jó kedvû, kedves vagy csak önmagam. Számomra, aki fontos nekem, az fontosabb magamnál, így nem értem, hogy az egyszerû kommunikáció, miért nem tud mûködni. És ha már eleve rossz kedvem van, miért nem lehet megkérdezni egyszerûen csak, hogy mi a baj, nem pedig rámfogni, hogy persze valaki hatása a rossz kedvem. Kész kiakadtam. És ez nap csak olyan emberek társaságában telhet el, akik negatívak, mert nem bírnék még egy mosolygós, habos babos, háromlábú unikornisos embert magamköré, mert rögtön elhánynám magam, holott holnap biztosan jó kedvem lesz, mert ez az év igazán jó. De addig is, babot akarok, hogy a vattacukorszagú emberek orra alá dörgölhessem az élet nem szivárvány és póni.